Nacelle - Gondola(t)

Karácsony - a szeretet ünnepe?
Hol is kezdjem?
Talán november elején, amikor a boltokban megjelentek az első karácsonyi dekorációk és szezonális áruk? Persze csak és kizárólag az állatpolgárok hangulatának feldobása érdekében, és egyáltalán nem a haszon reményében.
Vagy az égen-földön megjelenő karácsonyi témájú reklámoknál, ahol mindig esik a hó, mindig boldog a család, vagy ha nem, akkor jön A TERMÉK, és egyből mindenki örül és vidám és jól viselkedik.
Vagy a tévéadók karácsonyi műsorajánlóinál, amikkel már december elején közlik a nézővel, hogy miért is kellene a karácsony és a szilveszter közötti időszakot kikapcsolt aggyal, a képernyő előtt ülve eltöltenie.

Egyszer volt egy interjú egy orvossal, aki karácsonyonként ügyeletben szokott lenni. Elmondása szerint a karácsony menetrendje a következő: Először jönnek a főzögető anyukák, akik vagy magukra öntötték a rántott hal serpenyőjéből az olajat, vagy a gyerekek rántották rájuk, esetleg magukra, vagy netán mindkettőjükre. Aztán befutnak a favágótanonc apukák, akik most látnak először fűrészt és fejszét, vagy akik már sokszor látták és használták, de most nem foglalkoztak ilyen hülyeségekkel, mint a biztonsági alapszabályok. Őket kis pihenő után követik azok, akik a karácsonyfa kivilágításával próbálkoztak, és vagy nem jöttek rá, hogy az elektromos égők kevésbé életveszélyesek, mint a gyertyák, vagy nem értettek a villanyszereléshez, és azt hitték, sorosan vannak kötve az égők. Velük egyszerre jönnek a csillagszórósok is, akik túl közelről nézték a szép szikrákat, vagy túl közel fogták meg a vörösen izzó fém részeket. Közben befutnak azok, akik valami technikai kütyüt kaptak, amit jó masszív csomagolásba zártak (zsugorfólia, merev, ragasztott műanyag, esetleg drótos rögzítések), és a csomagolás keménysége olyan eszköz (olló, kés, metszőolló, csavarhúzó, körfűrész, stb.) használatát tette indokolttá, ami a kezüknek már sok volt. Vagy csak simán a pengeéles műanyag csomagolás vágta el a kezüket. Aztán néhány óra szünet, és érkeznek a kajások, akik "egyszer van karácsony" felkiáltással degeszre, de inkább betegre ették magukat. Vagy csak halszálka akadt a torkukon. Kicsit kevesebben vannak ugyan, de nem elhanyagolhatóak azok sem, akik az evés helyett az ivást részesítették előnyben, de azt túlságosan is. És végül, 24-én késő estétől kezdve szállingóznak azok a rokonok, akik túl sokat voltak összezárva, erőltetett boldog hangulatban, a tévé előtt előkerültek a régi sérelmek, a jelenlegi elégedetlenségek, aztán a húsklopfoló, konyhakés, sodrófa, és hadd ne folytassam.

Ja, meg voltunk bevásárolni. Fogalmunk sincs, hogy kinek mit kéne adni, azt hol kapjuk meg, mennyiért, meg úgy általában. A kis boltokban kis helyen sok ember->az a kellemetlen szorító érzés, kis menekülésvággyal: menjünk már ki innen, de addig még meg kell venni az ajándékot X-nek és Y-nak, de mit vegyünk, hát vegyük ezt, az nem jó, mert..., akkor legyen ez, az se jó, mert..., akkor ezt kapja és kész, hogy dögölne meg, na. A szeretet ünnepén, b+. És a fél város tele van rakva "mókás, vidám karácsonyi hangulatot árasztó, zenélő mesefigurákkal", azaz kínai télapóval meg dzsinglbellszes hóemberekkel. Amiktől az ember fiának kinyílik a zsebében a pörölykalapács.

És persze az otthon melege, ahol éppen "karácsonyi nagytakarítás" van, ezért le kell mosni az ablakokat, ki kell szorírozni a felesleges cuccokat, amik még kelleni fognak majd egyszer valamikor, de nem, dobd csak ki mindet, nem, mert ez nekem kell, de hol fogjuk tárolni, stb. Meg persze porszívózás, felmosás, rendrakás, főzés, mosás, karácsonyfavásárlás, állítás, díszítés, ajándékcsomagolás, a Föld meg fulladjon csak meg, nem kell rá fa, jobb dolga lesz neki a nappali közepén, teleaggatva csillogó díszekkel, aztán januártól a szemetes mellett.

Aztán december huszonnegyedikén, estefelé mindenkit bezavarnak egy külön szobába, hogy átérezzük az ünnep várakozásának hangulatát és nehogy meglássuk a karácsonyfát, ami ajándék nekünk, miközben mindenki igyekszik kilógni, mert még nem tette oda az ajándékát X-nek. Majd bekapcsolják azt a borzasztó hangú csengőt, amit két paplan alá kell tenni, hogy legalább a holtak a föld alatt maradjanak, és akkor megörülünk a karácsonyfának, amit mi díszítettünk fel kétszer, mert az első variáns valakinek nem tetszett, és neki elég tekintélye kellene, hogy legyen ahhoz, hogy az egészet elölről kezdjük. Izgatottan kicsomagoljuk azokat az ajándékokat, amiket egy fél hónappal ezelőtt rendeltünk a kedves rokonoktól, vagy esetleg mi vettük meg, és csak a pénzt kapjuk meg rá. Végül ónagyközös karácsonyi vacsora, ahol mindenki tündérbűbájkisangyal és boldog, mert aki nem, azt kiutáljuk és leszidjuk a sárga földig. Aztán január végéig kerülgetjük a fát, nem látják tőle a tévét és szedegetjük a fenyőtűket a papucsunkból, zokninkból, az ülőgarnitúrából, a szaloncukrokból és még sok más érdekes helyről.

Jó, ezt a legrosszabb élményeimből válogattam össze. Az elmúlt 3-4 évben semmi komoly kifogásom nem volt a karácsonyokkal szemben.