A: Szervusz!
B: Szia, rég láttalak! Mi szél hozott kis otthonomba?
A: Á, csak gondoltam, megnézem, mivel foglalkozik mostanában régi cimborám.
B: Na, ne is mondd. Éjjel-nappal figyelem ezeket a kis nyüzsgő lényeket. Bámulatosak.
A: Ezek? De hiszen ez egy veszélyes faj! Ki kellene irtani őket.
B: Miért?
A: Ne csináld már. Minden megfigyelés, kísérlet egyértelműen igazolja, hogy egy aggresszívan szaporodó, tanulékony, alkalmazkodóképes fajról van szó. Nem kell hozzá sok idő, hogy ránk nézve is komoly veszélyt jelentsenek.
B: De hát még azt se tudják, hogy létezünk!
A: De már sejtik. És te is pontosan tudod, milyen intoleráns faj ez. Komoly tétet tennék rá, hogy megpróbálnának elpusztítani minket.
B: Ugyan már. Vannak köztük kiemelkedően értelmes egyedek is.
A: Igaz, de a többség akkor is aggresszív és manipulálható. Láttuk mindannyian, hogy elég egy-két dominánsabb hajlamú egyed, és pillanatok alatt hatalmas hordába képesek tömörülni.
B: Viszont utólag minden alkalommal rájöttek, hogy ez milyen káros volt számukra.
A: De ennek ellenére ismét és ismét megtörtént.
B: De hátha egyszer ráébrednek, hogy nem csak ez az út lehetséges...
A: Lárifári. Szerintem az a legbiztosabb, ha minél előbb kiirtjuk őket. Megvan hozzá a technológiánk.
B: Irtsuk ki az egész fajt?
A: Jó, nem mindet, pár példányt megtarthatnánk. Mondjuk tudományos kutatások céljaira. Vagy állatkertekbe. Meg aztán ki tudja, lehet, hogy kiderül, hogy idomíthatóak, esetleg háziállatnak is jók lehetnek. Egy kis génsebészet, és máris kitűnő haszonállatokat lehetne belőlük gyártani.
B: Lehet, hogy igazad van. De nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ki kell irtani őket.
A: Nézd, mióta figyeljük őket, iszonyú sokat fejlődtek. Ha ez még egy darabig így megy, komoly fenyegetést fognak jelenteni ránk nézve.
B: Nem hinném. Nézz csak rájuk. Van ugyan potenciál bennük, de képtelenek kihasználni. Ne felejtsd el, ők sokkal rövidebb ideig élnek, mint mi.
A: És?
B: A többségük képtelen felismerni, hogy az egyed és a faj érdekei nem mindig vágnak egybe.
A: Azt mondod, önzőek?
B: Ezek? Az önzőség mintapéldái. Nem érdekli őket szinte semmi, csak a saját kis környezetük, a saját életük, nagyon szűk időre képesek csak előre gondolkozni. Hosszútávú terveket alig képesek csak létrehozni, véghezvinni meg szinte soha.
A: Azért van pár dolog, amit együtt vittek véghez, közösen.
B: De ezeket is csak egy kis csoportjuk. Arra még sosem volt példa, hogy valamiben minden példány egyetértett volna.
A: Belső viszálykodás?
B: Persze. Mióta a kutatásokat elkezdtük, azóta ámulunk ezen. Hiszen rendkívüli dolgokra lennének képesek, ha nem folyton egymás ellen küzdenének. De úgy néz ki, ez náluk valami genetikailag kódolt dolog, hogy minden egyed magasabbra értékeli magát a többieknél.
A: Mint a kísérletekben? Amikor inkább azt választotta az egyed, hogy ő maga élje túl, és a másik kilenc pusztuljon el?
B: Aha. Ilyet semelyik másik fajnál sem láttunk. Ezekből annyira hiányzik a közösségtudat, az egység gondolata, hogy szerintem képtelenek lesznek egyáltalán észrevenni minket, nem hogy még idejönni, vagy harcolni ellenünk.
A: De a technológiájuk egyre csak fejlődik.
B: És mire használják? Egymás ellen. Mondvacsinált ürügyekre hivatkozva ölik le egymást, csak azért, hogy saját maguknak egy picit jobb legyen. Csak mert egy karizmatikus vezető arra ad utasítást, vagy akár csak sugallatot, ezek képesek akár tömegmészárlást is elkövetni. Meg aztán nézd ezeket a térképeket.
A: Látom. Ez az élőhelyük, ugye?
B: Jaja, a bolygójuk. És látod azokat a színes területeket?
A: Aha.
B: Na, azok az egyes törzsek területei. Akik azon kívül vannak, azok többnyire ellenségek a bent levők számára.
A: Hű.
B: És nem csak ennyi, hiszen sokszor az egyes törzseken belül is szeparálódás van. Az egyik csoport kiválaszt egy tulajdonságot, és azok az egyedek, akik ezzel a tulajdonsággal bírnak, egyből ellenségek lesznek a csoport szemében.
A: Milyen tulajdonságot?
B: Bármilyet. Leggyakrabban genetikai alapon, vagy az őseik alapján. De még akár szerzett sérülések is lehetnek ilyenek, a használt komunikációs forma, az általuk elképzelt világkép, a birtokolt tárgyak mennyisége és minősége, az egyes egyedek személyes ízlése.
A: Öööö. És ennek ellenére még nem bomlott fel a társadalmuk?
B: Szerintem csak idő kérdése. Pont a technológiai haladásuk miatt, ugyanis ez egyre több ellentétet szül közöttük.
A: Ez hogy lehet?
B: Egyszerű. A mi technológiáink célja általában valamilyen cél elérése. Náluk ez csak egy tényező a sok közül. Nagyon fontos azonban náluk az időt megspóroló módszerek kidolgozása is. Emiatt egyre több idejük lesz, amivel nem tudnak mit kezdeni. És vagy passzív befogadással töltik el, ezzel saját magukat degradálva fizikailag és szellemileg egyaránt, vagy valamilyen aktív tevékenységet keresve. Ilyen például a csoportokba tömörülés, és más csoportok gyűlölete, hol csak eszmei szinten, de helyenként gyakorlatban is. A másik hajtóereje a társadalmuknak pedig nem túl meglepő módon az egyes egyedek vagyoni gyarapodása. Ha valamiért, akor ezért képesek bármit megtenni, akár még a faj érdekei ellen is. Nem mintha sokan felismernék a fajuk érdekeit.
A: Hát, akkor tényleg nem kell tartanunk tőlük. De mi van, ha jön egy olyan domináns vezető, aki képes összefogni őket egy cselekvőképes tömbbe?
B: Annak a valószínűsége hihetetlenül alacsony. Meg arról nem is beszélve, hogy az egyes csoportok közötti szakadékok eltörlése legalább négy-öt nemzedék teljes együttműködését igényelné, ez pedig olyan esélytelen, hogy felesleges is foglalkoznunk vele.
A: És az nem lehetséges, hogy a legerősebb törzsek magukban eljutnak arra a fejlettségi szintre, hogy már veszélyesek lehetnek?
B: Nem valószínű. Egyrészt minél nagyobb egy törzs, annál több csoport van benne, akik egymás ellen acsarkodnak. Másrészt, a bolygójuk erőforrásait minden törzs együtt apasztja.
A: A környezeti károkra gondolsz?
B: Is. Meg a nyersanyagok elfogyására, az élőhelyek beszűkülésére, a kevésbé domináns fajok visszaszorulására és kihalására. Ezek mind az egész fajt érintő kérdések, ahol egy vagy néhány törzs nem sok mindent tehet, már ha egyáltalán felismerik a problémát, kitalálják a megoldást, és még egyet is értenek abban, hogy mi kellene csinálniuk.
A: Hihetetlen, hogy ezek ellenére még nem pusztultak ki.
B: Ha így haladnak, akkor biztosan nem kell aggódnunk azon, hogy veszélyt jelentenek ránk nézve. Szóval nyugodtan figyelhetjük őket. Esetleg, ha már nagyon kilátástalan helyzetbe kerülnek, akkor felajánljuk nekik, hogy segítünk rajtuk.
A: És gondolod, hogy elfogadják?
B: Hát, lehet, hogy még akkor is erősebb lesz az idegengyűlöletük, de az egyének túlélési ösztöne talán erősebb lesz.
A: Hű, jól elbeszélgettük az időt, bocs, most mennem kell, de majd még beugrom hozzád.
B: Jó, menj csak, én meg folytatom a kutatásokat. Még sok mindent nem tudunk róluk.
Az egyik lény kilépett a kis épületből, a bent maradó pedig visszaült a képernyőkhöz, és folytatta a kékes-zöldes bolygón hangyaként nyüzsgő kis kétlábúak vizsgálatát, mint ahogy azt párezer éve teszi.
Utolsó kommentek