"Tessék, itt a legújabb szupertrendi, hipermenő kütyü! Minden pasi/csaj álma! Minden csaj/pasi álma egy olyan pasi/csaj, akinek ilyenje van! Ezzel százszor kényelmesebb lesz az életed, és legalább kétszer annyit fogsz keresni! És ingyen adom! Bizony! Egy apró bökkenő, hogy ha elfogadod, akkor kétszáz év múlva kipusztul az emberiség. Elfogadod?"
Elfogadnád?
Nézzük, mi van a mérleg serpenyőiben: az egyik oldalon minden, amit csak elérhetsz az életben: pénz, siker, hírnév. A másik oldalon a fajod sorsa. Azt gondolnánk, én legalábbis azt gondolnám, hogy ez egyértelmű döntés. Hiszen mit ér az életem, ha később más nem élheti így? Ha meghalok, minden, amit addig elértem az életben, pénz, hatalom, csillogás, már semmit nem jelent. Viszont amit itt hagyok, a szemét, az egyenlőtlenség, a szennyezés, azok itt maradnak. Bár nekem konkrétan semmi gondom nem lesz velük (már ha nem reinkarnálódok egy veszélyeztetett állat vagy egy afrikai menekült személyében), de az emberiségnek az a része fogja nyögni a terhét, amelyik ma még meg sem született. Súlyos a felelősség, hogy a pillanatnyi szeszélyek és a divat oltárán feláldozzuk-e utódaink jövőjét, még ha parányi szeletekben is.
Képzeljünk el egy konzumerkapitalista hangyabolyt. Ahol minden hangya célja, hogy háromkamrás lakóbarlangja legyen, panorámás tetőablakkal, meg egy metálfényű terepszázlábúja. Nyilván nem nemzenének utódokat (a királynő sem, mert akkor borzasztóan elhízna, és a reklámok szerint egy hangyasrácnak se tetszene kövéren), mivel azok csak hátráltatnák őket a karrierükben. Képzeljük el ezt a bolyt, vajon meddig lenne képes így működni? A valós hangyabolyokban minden hangya először a boly érdekeiben cselekszik, és csak utána a sajátjaiban. Ha legyőzhető veszély fenyegeti a bolyt, akkor nem rohannak pánikszerűen a boly mélyére, hogy biztonságban legyenek, hiszen akkor a betolakodó könnyen elpusztíthatná a boly fennmaradását biztosító királynőt és/vagy a lárvákat. Ehelyett minden hangya az élete árán is védi a bolyt, mert tudja, hogy ha az elpusztul, ő sem marad sokáig életben nélkülük.
Ugyanez igaz a méhekre is. Milyen hatékony lenne egy méhkaptár, ha minden here azon igyekezne, hogy a saját bankcellájában minél több mézet halmozzon fel? Akár egymás kárára is? El tudjuk egyáltalán képzelni, hogy egy méh egy másiktól lopjon? Vagy hogy megöljön egy másik méhet csak azért, mert más árnyalatúak a sárga csíkjai? Ugye hogy nem. Mert ők is tudják, hogy a kaptár (a közösség) érdeke előrébbvaló, mint a saját pillanatnyi helyzetük. (Update 2010.06.10: Úgy látszik, másoknak is eszébe jutott ilyesmi: link)
De mi, emberek, ezt nem így gondoljuk. Kérdezzük csak meg mondjuk egy olajcég, vagy egy dohánycég vezérigazgatóját, hogy ha egyetlen dolog biztos beteljesülését kérhetné a jövőre nézve, akkor mi lenne az. Fogadni merek rá, hogy nem az emberi faj fennmaradása lenne az. Nekik fontosabb a saját jólétük, meg persze a barátaiké, rokonaiké és üzletfeleiké. Bár ez utóbbiak is csak azért, mert közvetve ők maguk járnak jól a gazdag, befolyásos ismerősökkel.
Érdemes megnézni, hogy milyen embereket tekintünk ma sikeresnek. Azokat, akik hajlamosak átlépni a társadalmi normákat, megkerülni a szabályokat, kijátszani a rendszert, rátaposni másokra, hogy magasabbra juthassanak, és úgy általában, nagyra törni, majd elérni a céljaikat, bármi áron. Nem csoda, hogy az ilyenek kerülnek döntéshozó pozícióba, majd a metálfényezésű páncélozott terepjárójuk légkondícionált utasteréből mosolyognak a hajléktalanoknak ételt osztó, vagy épp szemetet szedő önkénteseken.
Pedig azok az emberek azok, akik látják, hogy nincs jól ez a világ. Akik tudják, hogy attól, hogy a hátuk mögé dobják a szemetet, hogy az autójuk mögé eregetik a széndioxidot, hogy egy másik kontinensen élőket dolgoztatnak halálra és közben az ő falujuk mellett öntik ki a mérgező vegyihulladékot, attól még az ott van, és ott is marad. Nekik semmi gondjuk nem lenne vele, de a jövő nemzedékek súlyosan megkeserülnék.
Mit lehet tenni? Először is, ne hagyd magad befolyásolni. A reklámok készítői hamis világokat mutatnak, amelyekben akkor vagy sikeres, akkor lehetsz boldog, ha az ő terméküket használod (dezodor, tusfürdő, sampon, nadrág, autó, stb.). De ha képes vagy látni, hogy nem az számít, hogy nézel ki, mit eszel vagy épp mit vezetsz, hanem hogy ki vagy te belül és hogyan élsz, akkor felül tudsz kerekedni ezen az őrült mókuskeréken.
Mert ez arról szól, hogy ha az ő fogalmaik szerint boldog akarsz lenni, akkor költs sok pénzt náluk. Ők a sok pénz nagyobbik részét elteszik maguknak, és luxusyachtot meg plazmatévét vesznek belőle, a kisebbik részét meg odaadják olyan munkásoknak, mint te, akik azt a terméket gyártják, amit neked meg kell venned. De ha már megvetted, akkor se lehetsz boldog, mert egyrészt törlesztened kell a részleteit, másrészt megjelenik az úajbb termék, ami jobb annál, ami neked van, és már egyből ciki leszel az ósdi vackoddal.
De leginkább azért nem lehetsz boldog tőle, mert eleve az alapfeltevés hibás volt. Nem attól leszel boldog, mert új telefonod van. Nem attól leszel vonzó a másik nem szemében, mert jó az illatod/menő a kocsid/divatos a ruhád. Ha mégis, akkor viszont nem te tetszel neki, hanem az illatod/kocsid/ruhád, és bármikor otthagyna másvalakiért, akinek ugyanilyen illata/kocsija/ruhája van. Nézz az emberek mélyére, és aztán mondd, hogy megismerted őket. A felületes, eldobható embereket el is dobják.
Nézzünk vissza kicsit az időben. Nagyszüleink nagyszülei boldogan éltek? Lehet. Lehet, hogy nem. Az biztos, hogy lassabban és egyszerűbben. Nem stresszelték magukat dupla műszakokkal, nem idegeskedtek reggelente a dugóban. Kihajtották a birkákat a mezőre, vagy kimentek a vetésbe kapálni, esetleg a beültek a fonóba. Egyik sem túl stresszes meló, mégis megéltek belőle. Persze, nem volt iPadjuk, meg MP3-lejátszójuk, sem Xbox360-juk. Mégis, szerintem boldogabban éltek. És ami ennél is fontosabb, az unokáik unokái (azaz mi) egy élhető világba születtek. Elmondhatjuk ezt mi magunkról? Tudunk nyugodtak és boldogok lenni egy olyan világban, ahol a saját érdekeikért mindenre képes cégek által mesterségesen támasztott céloknak akarunk megfelelni? Az előbb láttuk, hogy nem. A mókuskerék annál jobban forog, minél jobban futnak benne az egerek. De ha ezt észervesszük, és együtt megállunk, akkor talán lehet más a világ.
Akkor felnézhetünk az égre, és a szmog helyett látni fogjuk a csillagokat, lenézhetünk a fűbe, és a szemét helyett látni fogjuk a hangyákat, és előrenézhetünk a jövőbe, ahol a sivatagban vízért harcoló túlélők helyett látni fogjuk az embereket egy zöld és kék bolygón.
Utolsó kommentek